Szolgáltatásaink

Szemvizsgálat

Aki nem akar a szemészeten sorban állni, üzletünkben is kérhet vizsgálatot, amely noninvazív és fájdalommentes. A látásélesség vizsgálata a szem törőerejének meghatározására szolgál. Ennek szemüveg felírásakor van a legnagyobb jelentősége, de mivel a szem működéséről így nyerhető az egyik legalapvetőbb információ, ezt a próbát minden szemészeti vizsgálat alkalmával is elvégzik. Első lépésként egy autokeratorefraktométer segítségével objektív mérést végzünk, majd áttérünk a szubjektív szakaszra. A vizsgált aktív közreműködését igénylő ún. szubjektív vizsgálat esetén 5 méterről mindkét szemmel külön-külön kell fentről lefelé olvasni a látáspróba-tábla számait majd kb. 33 cm-ről az eltérő betűnagyságú nyomtatott szövegeket. Az optometrista ezt követően egy próbakeret segítségével különböző erősségű lencséket helyez a szem elé, hogy megállapítsa, milyen korrekcióra, azaz hány dioptriás szemüvegre van szükség az éles látás helyreállításához. A harmadik szakasz a kétszemes, azaz binokuláris látás ellenőrzése, vagyis az, hogy a két korrigált szem hogyan működik együtt. Ha szükséges, itt még lehet változtatni a dioptrián a zavartalan látás érdekében. A végső szakaszt leginkább azoknál alkalmazzuk, akiknek ún. „olvasó” szemüvegre van szüksége, ebben az esetben a távoli korrekcióhoz adott plusz dioptria hozzáadásával állapítjuk meg a közelre nézéshez szükséges adatokat.

Más szemészeti probléma vagy szembetegség gyanúja fennállásakor egyenes szemtükörrel megnézzük a szemfeneket, de rendelkezünk réslámpával is a szem külső rétegeinek vizsgálatához. A szem patológiás problémáival szerdánként üzletünkben szemész szakorvost is felkereshet 09.00-től 13.00 óráig.

Kontaktlencse vizsgálat, illesztés, forgalmazás

Ha Ön nem elégszik meg a szemüveg által nyújtott látásélménnyel, használja ki a kontaktlencse által adott szabadságot! A kontaktlencse a szem szaruhártyájára illeszthető, optikai anyagból készült látásjavító eszköz, amely hordása kiküszöböli a szemüveggel járó esetleges kellemetlenségeket, látótér kieséseket, optikai rendellenességeket. Viselése egy adott időre kiváltja a szemüveg hordását, de nem helyettesíti, mivel a szem számára biztosítani kell pihenőidőt is.

A Kiss Optikában rendelkezésére állunk kontaktlencse vizsgálattal, amely egyrészt áll az adott szükséges dioptria megállapításából, másrészt a kontaktlencse illesztés betanításából. Szakképzett, gyakorlott optometrista segít Önnek, hogy meg tanulja a szemére illeszteni a kontaktlencsét, ám ehhez türelemre és bizalomra is szükség van. Fontos tudni, hogy ez a folyamat hosszabb időt is igénybe vehet, hiszen a szubjektív tényezők is közrejátszanak, lévén, hogy van, aki bátrabban nyúl a szeméhez, és van, aki kevésbé. Miután közösen megállapítottuk, hogy milyen kontaktlencsére van szükség, üzletükben bármelyik típusú terméket megvásárolhatja.

Szemüvegkészítés

Amennyiben már rendelkezésünkre áll a megállapított dioptria, segítünk kiválasztani az ön ízlésének és pénztárcájának leginkább megfelelő keretet és lencsét. Egyszerűbb lencsékből rendelkezünk raktárkészlettel, ha ilyen lencsét vásárol, szemüvegét az egyik legmodernebb, precíziós automata csiszológéppel húsz perc alatt elkészítjük. Ha rendelni kell az adott szemüveg lencsét, akkor ez a körülményektől függően egy és tizennégy nap alatt megérkezik, maga a keretbe helyezés szintén húsz perc alatt megtörténik.

Adaptálás, igazítás, javítás, tisztítás

Minden új szemüveget úgy adunk át vásárlóinknak, hogy azt az arc paramétereihez igazítjuk, vagyis adaptáljuk. Beállítjuk a szár hosszát, az orrtámasz szélességét, a keret dőlési szögét, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a viselése, valamint így érhető el az is, hogy optikailag a legjobb látásélményt nyújtsa.

Bármikor, bárkinek szívesen állunk rendelkezésére abban, hogy szemüvegén apróbb igazításokat végezzünk a komfortélmény helyreállítása érdekében, akkor is, ha a szemüvegét nem nálunk készíttette el.

Minden szemüvegkeret a használat során különféle terhelésnek van kitéve. Előfordul, hogy valaki ráül, ráfekszik, rálép, ilyenkor a keret deformálódik, és így a viselése kényelmetlenné, esetenként lehetetlenné válik. Ha ez megtörténik, bátran keressen fel bennünket, és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra az eredetihez legközelebb álló állapotba hozzuk szemüvegét.

A szemüvegkeret a viselés közben szennyeződhet, modern, ultrahangos tisztítónk a rejtett zugokat is könnyedén kitisztítja, forduljon hozzánk bizalommal

Mini Galéria

Látás- és hallásszűrés Monoron

Látás- és hallásszűrés Monoron